Ha minket kérdeztek – de szerintünk Ti is egyetértetek majd –, a világon talán egyetlen-egy olyan nyelv van, mely mindenki számára érthető és beszélt. Tudjátok, melyik az? A mosoly. A mosolynak ugyanis nincsenek sem idő, sem térbeli korlátai – nulla éves kortól ismerjük és alkalmazzuk ösztönös reakcióként.
Ehhez azonban törődnünk kell a fogainkkal – persze ez nem kötelező, de mindenképpen érdemes. Nem kell elmagyaráznunk, milyen hatással bír egy úgynevezett „milliódolláros” mosoly, ugye? Nem véletlen kapta az említett jelzőt. Fehéren vakító fogsorral nem csak, hogy szimpatikusabbak vagyunk, de hitelesebbek és igen – bármennyire is elrugaszkodottnak hangzik ez –, előbb vagy utóbb, de sikeresek is! Nyilván nem csak ezen múlik a karrierünk, de higgyétek el: tényleg sokat számít, mit lát a velünk szemben álló, amikor megvillantjuk a mosolyunkat!
Szóval foglalkozzatok magatokkal és a vonzerőtökkel, keressetek és találjatok ehhez megfelelő termékeket és szakembereket – hacsak nem adatott meg nektek az a szerencse, hogy egyszer sem kell fogorvoshoz mennetek. Ha már a vakító fehérségnél tartunk, ajánlunk Nektek valamit, amit bátran kipróbálhattok. Ez pedig nem más, mint a Diamond fogfehérítés!
Valószínű, most rezignáltan vonjátok meg a vállatokat, hiszen a piacot mára elárasztották a különlegesebbnél különlegesebb csodaszerek e téren. Viszont egy valami biztos: a Diamond fogfehérítő szettek használata során megkímélitek a fogaitok a káros hatóanyagoktól. Nem beszélve a grátiszról, hogy – a vásárlói visszajelzések alapján – többnyire már az első használat során látható az eredmény, így aki a Diamonddal fehérít, joggal húzza széles mosolyra a száját.
A legfontosabb, amit tudnotok kell: a Diamond fogfehérítés az EU-s szabványoknak megfelelően működik, költséghatékony és egyáltalán nem károsítja a fogat, több készítménnyel ellentétben. Két szuper termékkel segíti a felhőtlen mosolygást: a Diamond fogfehérítő szettel, illetve a Diamond Coco-val.
Előbbi a Diamond igen közkedvelt terméke, melyet kényelmesen használhattok akár pihenés közben is – mondjuk TV előtt ülve, ugyanis egy kezelés 45 percig tart, ez alatt pont lemegy a kedvenc sorozatotokból egy rész, nektek pedig akár 3-4 árnyalattal is fehérebbek lesznek a fogaitok!
A Diamond Coco pedig egy izgalmas újítás, mely fő hatóanyaga, a kókuszhéjból készült aktívszén segítségével fejti ki „villantó” hatását – többszöri használat után. A közös a két opcióban a hatékonyság – na és persze a garantáltan elégedett mosoly.
Nem akarjuk a dolgot túlbeszélni, gondoljatok bele: egy nívós helyen elfogyasztott kávé, egy üveg bor, vagy egy doboz cigi ára 1000 forint felett jár. A Diamond fogfehérítő szett 12 alkalomra elegendő, ami azt jelenti, hogy az egy alkalomra eső összeg szintén ugyanennyibe kerül. Csak éppen nem több árnyalattal halványabbá, hanem villogóbbá varázsolja a mosolyotokat! Nem azt mondjuk, hogy mondjatok le a fenti „élvezeti cikkekről” hanem, hogy ajándékozzátok meg magatokat – azaz a fogsorotokat – egy Diamond fogfehérítő termékkel, mert ennyi bizony jár nektek! 🙂
Használjátok a Diamond fogfehérítőket, mosolyogjatok, és hagyjátok, hogy az élet visszamosolyogjon rátok!
– Eve
Flyerz Magazin
(Forrás: Flyerz.hu)