Ehhez elengedhetetlen a rendszeres fogmosás, fogselyemhasználat, és évente legalább egyszer fogorvos látogatása. A kötelező elemek mellett érdemes kerülni a fogakra káros dolgok fogyasztását.
Milyen ételeket italokat és rossz szokásokat érdemes feladni a gyöngyfehér fogsor megtartásához?
Amint már valószínűleg megfigyelted, hogy az intenzív színű ételek és italok vannak a legnagyobb hatással a fogaid színére.
-
Vörösbor: savas ital, ami kromogéneket és csersavat is tartalmaz. A vörösborban található csersav befestheti a fogakat, a pigmentjei pedig erősen hozzájuk tapadnak, ráadásul a szájra is szárító hatással vannak az összetevői.
-
Szójaszósz: A fogorvosok szerint a szójaszósz rendelkezik az egyik legerősebb színező hatással, és evés után sokáig sötétebb, sárgás árnyalatúvá teszi a fogakat.
-
Kóla: Savas és kromogénben gazdag, tehát jelentős veszély. A karbonátos (a csersavban található ion) italoknak az akkumulátorsavhoz (kénsav) hasonló savasságuk van. A szénsavas üdítő, főleg a kóla rettentően káros. Nemcsak elszínezi a fogakat, de a fogzománcot is károsítja, gyakori fogyasztása tönkreteheti a fogakat.
-
Kávé: A magas koffein tartalmú kávék képesek elszínezni a fogzománcot. Általában sárgás, barnás vagy szürkés lerakódások kialakulását idézik elő, melyek jelentkezhetnek a fogfelszínen és a fogközökben is.
A koffein befolyásolhatja a nyáltermelést, így a sok koffein fogyasztása szájszárazságot idézhet elő. Ebben az állapotban pedig a fogszuvasodást okozó baktériumok könnyen elszaporodhatnak a szájban, így a fogak könnyebben romolhatnak.
A hideg kávé kevésbé színez. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a forró kávé jobban megfesti a fogakat, mint a hideg kávé, és nagyobb a fogérzékenység is előbbi esetben.
-
Fekete tea: A legtöbb feketetea is gazdag lepedéktermelő csersavakban.
-
Édességek: A kemény cukorkák, pálcikás jégkrémek és más édességek gyakran tartalmaznak fogsárgulást okozó színanyagokat, emellett cukortartalmuk további veszélyeket rajteget a fogsorodra.
- Dohányzás: Az rossz szokások, mint a dohányzás vagy dohány rágás szintén kedvezőtlen hatással vannak a fogaid színére. A cigaretta és a dohány kátrányt és nikotint tartalmaz, amelyek foltot hagyhatnak a fogakon és lepedék illetve fogkő lerakódásához vezethetnek. A lepedék és a fogkő károsítja az ínyt és a száj más részeit, fogvesztéshez, illetve ínybetegséghez is vezethet. A fogkő leggyakrabban sárgás vagy barnás foltként jelenik meg a fogakon és az ínyen.
Milyen ételeket italokat érdemes fogyasztani amelyek segítenek megőrizni a fogaid fehérségét?
- Alma, Körte, Annanász: Az ízletes gyümölcsök rengeteg pozitívummal rendelkeznek. Többek között fokozzák a nyáltermelést, ezzel csökkentve a lepedéklerakódást, így segítenek meggátolni a fogak elszíneződését. Ezenkívül semlegesítik a szájban lévő káros baktériumokat , így biztosítva kellemes leheletet.
- Étcsokoládé: Gondoltad volna, hogy egy csokoládéfajta lehet egészséges? Nem véletlenül az étcsokiról van szó. Magas tannintartalma semlegesíti a káros baktériumokat, meggátolja a fogakra való tapadásukat és segít megelőzni a rossz lehelet kialakulását. Gátolják a Streptococcus baktérium fejlődését, ami egy kulcstényezője a fogakon kialakuló plakkoknak.
- Tej: Mint azt a legtöbb reklámban hangsúlyozni szokták, magas kalciumtartalmának köszönhetően, egészségesebbé, sőt fehérebbé is teszi fogainkat. Természetesen ez a hatás más tejtermékek fogyasztásával is elérhető.
- Fehér teák: Gyulladás- és baktériumcsökkentő hatása a legismertebb. Valamint a fehér teában lévő fluorid hasznosul a szervezetben és meggátolja a fogszuvasodás kialakulását.
- Brokkoli: Nem mindenki szereti, de kevesen tudják, hogy nyersen fogyasztva ellenállóbbá teszi a fogzománcot a károsító savakkal szemben. Emellett – a salátával együtt- segít hatékonyan megtisztítani a fogak felszínét.
Legfontosabb teendők fogaid szépségének megőrzésére:
-
Alapos és rendszeres fogmosás. Segít megelőzni a lepedék- és fogkőképződést. Kényes téma, mert sokszor a felnőtt embert is szembesíteni kell azzal, hogy helytelen módszert alkalmaz. Ennek oka az, hogy a fogmosás igazából személyre szabott. Ami fontos, hogy naponta minimum kétszer (reggel-este) és legalább két percen keresztül az egészséges mennyiség.
Fontos, hogy milyen technikával mosol fogat. A leggyakrabban javasolt módszer a Bass-technika, amivel hatékonyan tisztíthatóak az íny alatti területek is – a plakk akár 1 milliméter mélységben is elérhető vele:
- helyezzük a fogkefét félig az ínyre, félig a fogra
- a sörték az íny felé nézzenek,
- a fogkefe a fogfelszínnel 45 fokos szöget zárjon be.
- Enyhe nyomás kíséretében végezzünk körkörös mozdulatokat, egy területen körülbelül 15-20 alkalommal
- Ezután ne felejtsd el a nyelv tisztítását sem mert a nyelvháton rengeteg mikroorganizumus tapadhat meg.
-
Fogselmyezz rendszeresen! A tükörben nem látható, illetve a fogkefe által nem elérhető helyen felhalmozódó lepedék és ételdarabkák eltávolításával a fogselymezés ragyogóbbá teszi a fogakat.
A naponta végzett fogselymezés (a fogmosással és szájöblítéssel együtt) a lepedék és ételdarabkák eltávolításával ténylegesen segít megelőzni a fogínygyulladást, megőrzi a fogak és fogíny egészségét és megszépíti a mosolyunkat.
Tippek a foglepedék csökkentésére
Az önmegtartóztató és kiegyensúlyozott étrend a kulcs, állítják a szakemberek. Emellett, fontolj meg olyan lépéseket is, amik az ételek és a fogaid érintkezésének lehetőségét minimalizálják. A fogorvosoknak számtalan javaslata van:
- Használj szívószálat. Úgy tartják, hogy az italok szívószállal való szürcsölése távoltartja a lepedékokozó italokat a fogaktól, főleg az elöl lévőktől. Nem valószínű, hogy szeretnéd mostantól szívószállal inni a forró teádat vagy kávédat. De az nem nagy dolog, hogyha a jeges teát vagy a turmixot szívószállal iszod.
- Rögtön nyelj. Ha gyorsan nyeled le a fogsárgító ételeket és italokat, szintén egy jó módja lehet, hogy megóvd fogaidat a lepedékektől. Más szóval ízlelj, de ne túl sokáig. Nem kérdés, hogy minél gyorsabban iszol, annál kevesebb szennyezésnek teszed ki fogaidat.
- Öblögess vízzel. Nem mindig kényelmes fogat mosni miután ettél vagy ittál valamit. Mégha jónak is tűnik, jobb ha nem teszed: a fogzománc nagyon sérülékeny a fogkefével való dörzsölésre, 30 perccel az elfogyasztott savas étel vagy ital után. Úgyhogy biztonságosabb, ha egyszerűen vízzel öblögetsz, és később mosol fogat, miután a fogzománcod már újra “megerősödött”.
- Cukormentes rágó: A másik módja a lepedék eltávolításásnak fogmosás nélkül a cukormentes rágó használata evés vagy ivás után.
Forrás: KamaszPanasz – Sz.L. / Kozepsuli.hu